Gyógyszerkiváltási 1×1
Gyógyszereinknek alapvetően két csoportja van: az orvosi vényre kiadható és a vény nélkül is kiadható gyógyszerek.
A betegek számára vényköteles gyógyszerek – nevükből is adódóan – kizárólag receptre kaphatók. Ezen készítmények használata igényli az előzetes orvosi konzultációt és a folyamatos orvosi kontrollt. Szedésük sokszor nem veszélytelen, de orvosi ellenőrzés mellett biztonságossá tehető. Ne felejtsük el, vényköteles gyógyszer hazánkban csak gyógyszertárakban adható ki!
Amennyiben vény nélkül szeretnénk gyógyszerhez jutni a gyógyszertárakban, a gyógyszerkiadó segítsége nélkülözhetetlen a megfelelő termék kiválasztásában. Ma már hazánkban is nagyon sok gyógyszer érhető el vény nélkül, és annak ellenére, hogy ezek alkalmazása legtöbbször nem jár veszéllyel vagy súlyos egészségügyi következménnyel, tisztában kell lennünk azzal is, hogy nemkívánatos hatásaik lehetnek, vagy a szervezetünkben kölcsönhatásba léphetnek a már szedett gyógyszereinkkel. Lényeges tehát, hogy mielőtt öngyógyszerezésbe kezdünk, kérjük ki a gyógyszerek szakértői, tehát a gyógyszerészek tanácsait!
Az egészségügy digitalizációja megteremtette annak feltételét, hogy vényeink már ne csak a szokásos papír alapon, hanem elektronikus formában, ún. e-vény formájában is elérhetők legyenek. Ha kíváncsiak vagyunk arra, milyen e-vényeket írtak fel a nevünkre, lépjünk be az alábbi felületre és az eReceptek menüben meg tudjuk nézni a már kiváltott és a még kiváltásra váró vényeinket: https://www.eeszt.gov.hu/hu/nyito-oldal
Elektronikusan rendelt vényköteles gyógyszereinkhez elsősorban saját magunk juthatunk hozzá. Ehhez a gyógyszertárban jeleznünk kell, hogy saját részre kívánjuk a gyógyszereinket kiváltani, majd igazoljuk személyazonosságunkat és megmondjuk tajszámunkat is. Ezek után a gyógyszerkiadó segítségével megtudhatjuk, mely gyógyszerek válthatók még ki részünkre.
Ne felejtsük el, hogy amint a gyógyszereknek, úgy a vényeknek is van lejárati idejük. Általánosan egy vény három hónapig érvényes. A gyógyszerkiadást követően a gyógyszerkiadó egy papír alapú igazolást ad át nekünk, amelyen aláírásunkkal igazoljuk a gyógyszerek átvételét. Fontos, hogy kérdéseinket a gyógyszerekről még a vásárlás előtt tegyük fel, mert különös ok nélkül gyógyszer nem vehető vissza a gyógyszertárban.
Lehetőségünk van arra is, hogy más személyek számára váltsunk ki gyógyszereket gyógyszertárban. Ezesetben ismernünk kell a beteg tajszámát és igazolnunk kell a személyazonosságunkat is, mivel ezek az adatok nyilvántartásba kerülnek. Ha másnak váltunk ki gyógyszereket, gondosan ügyeljünk arra, hogy pontosan ismerjük, a beteg mely gyógyszerek kiváltását óhajtja, hiszen ebben kizárólag a beteg tud segíteni, a gyógyszer kiadója nem.
Ha kérdések maradtak még bennünk gyógyszereink kiváltása kapcsán, legközelebbi látogatásunk alkalmával kérdezzük meg a kedvenc gyógyszertárunkban!